Rerefenciák
Rerefenciák
Magyar - Szerb államhatár - IBH jelzőrendszerei
Első és legfontosabb feladatunk ebben a projektben az volt, hogy az IBH-n lévő elektronikus védelmi rendszert beüzemeljük. Erről bővebben az alábbi linken olvashat
Következő nagy kihívás, hogy csapatunk lehetőséget kapott az IBH jelzőrendszereinek az üzemeltetésére. Az összes rendszerrel kapcsolatos üzemeltetési és időszakos karbantartási feladatot a mai napig csapatunk végzi több mint 180km hosszan.
2022-ben terveztük, és megkezdtük a kivitelezését egy teljesen új 14Km -s szakasznak a Magyar – Horvát – Szerb hármas határ közelében. Itt már egy AI támogatott rendszert üzemeltünk be, mely hatékonyabbá tette az operátorok munkáját.
BorsodChem kamera rendszer felújítás
A BorsodChem kamera rendszer felújításának és modernizációjának az első és legfontosabb feladata az eszközpark homogenizálása, és egy központi management platform bevezetése volt. Ennek célja, hogy mind a biztonsági szolgálat, mind pedig a termelés folyamatosságáért és vészhelyzetek elhárításáért felelős diszpécser szolgálat, ne csak jelentéseket, érzékelő és termelési adatokat kapjon, hanem vizuális információkkal is rendelkezzen a területről. Így egyszerűbb könnyebb és hatékonyabb minden felmerülő igény és probléma kezelése, vagy akár a kritikus döntések meghozása.
További referenciáink
Csak képekben



